Sportélet


Futball Klub Szakonyfalu

9983 Szakonyfalu, Fő út 120.

 

 

            A Futball Klub Szakonyfalu újraalakulása előtt, ezt megelőzően 1971-ben volt utoljára labdarúgócsapata Szakonyfalunak. A falubeliek 2008-ban gondolták úgy, hogy mivel több a fiatal, itt az ideje felszítani a sportéletet. Az 1970-ben megszűnt régi általános iskolaépületéből pályázati forrásból öltözőt alakítottunk ki, fölötte új focipályát építettünk. Új sportklub alakult és beneveztünk a megyei III.-as bajnokságba. Az első bronzérem után 2011-ben bajnoki címet ünnepelhetett Szakonyfalu. Hatalmas fölénnyel, 17 pontos különbséggel végeztünk a Körmendi-csoport élén, 26 győzelmünk mellett csupán egy-egy döntetlen és vereség árválkodott. Egy híján száz gólt szereztünk és csak kilencet kaptunk. A következő szezont már a Vas megyei II. osztály, Körmendi csoportjában kezdte a Klub kiegészülve Ifi csapattal. A csapat nagy része falubeliekből áll, de persze vannak légiósaink a környező településekről is.

            A sikernek persze több összetevője van. Egyrészt az összefogás - az önkormányzat, a helyi vállalkozók és a szentgotthárdi szlovén szövetség támogatása. Rendben van a szakmai munka is. Nagyon jó a társaság, jók a focistáink, és remek a hangulat is a csapatban. Mindenkit dicséret illet, mert a maximumot hozzák ki magukból. És ne feledkezzünk meg a mindenkori 12. emberünkről, a szurkolóinkról sem. A foci megmozdította a közel 400 fős falut, hétvégi szórakozási lehetőséget adott. A hazai meccseken 200-an is drukkolnak a csapatnak, de idegenbe is 40-50-en elkísérik a fiúkat.

            Tevékenységünkkel szeretnénk hozzájárulni a futballsportág népszerűsítéséhez, fejlesztéséhez, már kiskortól a mozgás gazdag életmód megszerettetéséhez, az egészséges versenyszellem kialakításához. Reményeink szerint az egyesületi programunk segít abban, hogy a rendszeres fizikai aktivitás a gyerekek (utánpótlás csapat) életmódjává váljon, amely hozzájárul egy fizikailag és mentálisan is egészségesebb társadalom létrejöttéhez. A sporttevékenység nevelő hatása semmivel sem pótolható. A sportolók a sportban elért teljesítményükről állandó visszajelzést kapnak, amely igazolja erőfeszítéseiket. Tapasztalat, hogy a rendszeresen és aktívan sportoló gyerekek sport iránti érdeklődése változtat a családi szokásokon és az értékrenden.

            A sport az elidegenedett világunkban közösségteremtő erővel bír, nemcsak gyerekeknél köttetnek élethosszig tartó barátságok, hanem összehozza a családokat is, de a mi esetünkben akár nemzeteket is. Példák sorát említhetnénk a legmagasabb osztályban ill. nemzetközi szinten játszó csapatok eredményeinek befolyásoló hatására városuk, szurkolóik életére. Szeretnénk, ha munkánkkal a közeljövőben megvalósulna az, hogy focicsapatunk a megyei II. osztályban színvonalas, telt házas mérkőzéseken szerezne újból örömet szurkolóinak. Külsőségeiben vonzóbbá szeretnénk tenni a rendszeres testedzést, mindezek kihatnának a futball sportág eredményességére, alternatívát kínálnánk a gyerekeknek a szabadidő hasznos eltöltésében a számítógéppel szemben.

            Sportfejlesztési programunk legfőbb célja az egyesület zavartalan működésének biztosítása a sportolás körülményeinek javításán keresztül. Az eszközbeszerzések által megvalósulhat a futball népszerűsítése a gyermekek és a felnőttek körében egyaránt és ezáltal növekszik a község vonzereje is. A megfelelő sporteszközök hozzájárulnának a sportolási kedv növeléséhez az egyes korosztályokban, ezáltal pedig közkedvelté válik a mozgás és az egészséges életmódra való törekvés.

            A tárgyi eszközeink, felszereléseink bővítésével egyre színvonalasabb és változatosabb edzésmunkát tudnánk véghezvinni. Olyan eszközöket vásárolnánk, melyek az edzők mindennapi munkáját segítenék. Egy egységes sportruházat nagyon látványosnak és hasznosnak bizonyulna, javítana a játékosok, de a szurkolók közérzetén is. Eszközök tekintetében is nagy lehetőséget jelentene ez az új forrás, hiszen az elavult, elhasznált sportszerek cseréje eddig nem állt módunkban.

Eredményeink:

Felnőtt:

2008/2009     Vas megyei III. osztály, Körmendi csoport                                    3. hely

2009/2010     Vas megyei III. osztály, Körmendi csoport                                    4 hely 

2010/2011     Vas megyei III. osztály, Körmendi A-csoport /Rájátszás/           1. hely

2010/2011     Vas megyei III. osztály, Körmendi csoport /Alapszakasz/          1. hely

2011/2012     Vas megyei II. osztály, Körmendi csoport                                    7. hely

 2012/2013    Vas megyei II. osztály, Körmendi csoport                                    4. hely

                       

2013/2014     Vas megyei II. osztály, Körmendi csoport                                    3. hely

                       

Ifi:

                       

2011/2012     Vas megyei II. osztály, Körmendi csoport                                    8. hely

 2012/2013    Vas megyei II. osztály, Körmendi csoport                                    4. hely

                       

2013/2014     Vas megyei II. osztály, Körmendi csoport                                    5. hely